SIROLaser Blue
SIROLaser Blue. Végtelen lehetőségek.
Lézerszondák - Változatosság a rendelőben.
A hagyományos kezelési módszerekkel szemben a lézerszondák egyértelmű előnyt jelentenek a szinte sebmentes gyógyulás és a fokozottan csökkentett baktérium mennyiség révén. A páciensek számára a lézerkezelés kevesebb műtét utáni fájdalommal, s ezért kevesebb gyógyszer szedéssel jár. Ezenkívül a rendelő is kiveszi a részét az előnyökből, mert az elégedett páciensek jelentik a sikerhez vezető utat.
A kompakt SIROLaser Blue az első fogászati lézer, melynek van kék, infravörös és vörös szondája. Ez több, mint 20 kezelés elvégzését teszi lehetővé - s így gyakorlatilag végtelen lehetőséget biztos az Ön rendelője számára.
- Fokozottan csökkentett baktérium mennyiség
- Kevesebb műtét utáni fájdalom
- Hegmentes sebgyógyulás
Kék szonda a jobb vágási teljesítményhez
Éveken keresztül végeztünk kutatásokat, hogy mi bocsáthassuk piacra az első kék szondával rendelkező fogászati lézert. Ennek oka: a kék szondával sokkal jobban lehet vágni, mint egy infravörössel, mert a lágy szövet sokkal nagyobb mértékben nyeli el a kék lézerfényt. Ez azt jelenti, hogy a kék fény kevésbé mélyen hatol a szövetbe, így csökkentve a véletlen sérülések kockázatát. A tényből, hogy a víz még tovább csökkenti a fény elnyelését, az következik, hogy a környező szövetben még kevesebb hő fejlődik.
Ez azt jelenti, hogy a SIROLaser Blue segíthet Önnek javítani a sebészeti beavatkozások minőségén - a szike és a varratok teljes kihagyásával, közvetlen vérzéscsillapítással.
Bővebb információ a "Kezelések" alatt...
Fokozottan csökkentett baktérium mennyiség az infravörös hullámhosszon
A hagyományos módszereken kívül a bevált, infravörös 970 nm-es szonda is használható a baktériumszint csökkentésére a parodontológiában és a gyökérkezelések során. Az eredmény: jobb hosszú távú prognózis.
Bővebb információ a "Kezelések" alatt...
Vörös hullámhossz a lágy lézeres kezelésekhez
A harmadik, vörös 660 nm-es szonda az úgy nevezett "lágy lézeres" kezelésekhez való, mint például az LLLT-hez (Kis teljesítményű lézerkezelés), vagy a biostimulációhoz.
Bővebb információ a "Kezelések" alatt...
Néhány mozdulat - és használatra kész
A SIROLaser Blue lenyűgöző készülék, mert könnyű használni, és ügyes megoldásokkal bír. Önnek elég csak a kezelésekre koncentrálnia - minden másról mi gondoskodunk.
Bővebb információ a "Felszereltség" alatt...
-

- Steril, egyszer használatos szálak: a kezelések előtt egyszerűen csak csatlakoztassa az egyik praktikus EasyTip hegyet a SIROLaser Blue kézidarabjához - és máris kezdheti a kezelést. Mindezt időigényes összeszerelési lépések, kicsomagolás és sterilizálás nélkül. Miden optikai szál Németországban készül.
- Terápiás fényvezetők: a lágy lézeres kezelésekhez és a fogfehérítéshez (pl. egy gyökérkezelés után).
- 21 előre beállított program: minden kezeléshez van egy már előre beállított program. Ön egyszerűen csak kiválasztja a kívánt kezelést az érintőképernyőn, és már dolgozhat is. Ezenkívül a Súgó funkció segít Önnek megfelelően elvégezni az adott kezelést.
- Beépített akkumulátor: teljes mobilitás és rugalmasság. Az akkumulátor töltődik munka közben.
- Hat kedvenc program is kiválasztható: bizonyára vannak olyan programok, melyeket többször használ, mint a többit. A programok közti keresgélést elkerülendő, kényelmesen testreszabhatja a kezdőképernyőt.
- Egyedi felhasználói profilok: a rendelőben többen is használhatják a SIROLaser Blue-t kezelésre. Ez nem jelent gondot, mert akár 6 jelszóval védett felhasználói profil is létrehozható, és személyre szabható igény szerint.
- Kezelési memória: az utolsó 50 kezelés felhasználónként mentésre kerül az eszközön, majd kényelmesen kinyerhető az USB porton keresztül.
- Intuitív felhasználói felület: a felhasználói felületet úgy terveztük meg, hogy Ön ösztönösen azonnal megtalálhassa, amit keres.
- Autoklávozható kézidarab
- Két év garancia
- "Delegálhatóság"*: a lágy lézeres kezelést rábízhatja az asszisztensére.
- Vezeték nélküli lábkapcsoló (opcionális)
- Készenléti mód
- Technikai biztonsági felülvizsgálat*: törvény írja elő a technikai biztonsági felülvizsgálat elvégzését. A SIROLaser Blue esetében ez csupán kétévente egyszer szükséges - a többi gyártó készülékeinél általában évente el kell végezni.
*Ország-specifikus rendeletektől függően.
-
SIROLaser Blue - mindenhez egyetlen készülék
A három szondájával a SIROLaser Blue több, mint 20 különböző kezelés elvégzésére alkalmas - ezért eddig kiaknázatlan lehetőségeket nyit meg a kezelések kínálatában. Ezt kiegészíti még a hihetetlenül könnyű használat és a páciensek nyugalma.
A három hullámhossz és a hozzájuk tartozó kezelések
Lézerszonda |
Kék |
Infravörös |
Vörös |
Hullámhossz: |
445 nm |
970 nm |
660 nm |
Teljesítmény: |
05, - 3,0 W |
0,5 - 2,5 W |
5.0 - 100 mW |
Kezelések: |
Sebészet (lágy szövet), vérzéscsillapítás |
Parodontológia, gyökérkezelés, aftás fekély, herpesz |
LLLT, biostimuláció |
Kezelések rövid áttekintése
Sebészet |
Gyökérkezelés |
Parodontológia |
Egyéb |
- Tályog
- Ínydaganat
- Rostdaganat
- Frenulectomia
- Ínykimetszés
- Ínyplasztika
- Implant feltárás
- Bemetszés / Kimetszés
- Operculectomia
- Íny kivájás
- stb.
|
- Gyökérkezeléshez csírátlanítás
- Gangréna csírátlanítás
- Pulpotomia
- stb.
|
- Parodontológiás csírátlanítás
- Periimplantitisz
- stb.
|
- Aftás fekély
- Fogfehérítés*
- Érzéstelenítés
- Vérzéscsillapítás
- Herpesz
- Lágy lézeres kezelés
|
* pl. gyökérkezelés után, nem előre beprogramozott kezelés
-
Tartozéklista:
- SIROLaser Blue beépített ujjkapcsolóval ellátott, rozsdamentes acél kézidarabbal
- Egy további kézidarab burkolat a felváltott kezeléshez
- Demo készlet egyszer használatos hegyekből: 6 × EasyTip 320 µm
- Akkumulátor csomag (beépítve)
- EasyBend kombinált szálhajlító
- Szálvágó
- 3 lézer védőszemüveg (fogorvosnak, asszisztensnek, páciensnek)
Technikai adatok
Hullámhossz és teljesítmény: |
445 nm ±5 nm / 0,2-3,0 W (CW) 660 nm ±5 nm / 25, 50 és 100 mW (CW) 970 nm -10/+15 nm / 0,2-2,0 W (CW) |
Lézer üzemmódok: |
Folyamatos (CW), Szakaszos |
Frekvencia: |
1 - 10.000 Hz |
Kezelési idő: |
Változó |
Súly: |
~ 1,3 kg (kézidarabbal, akkumulátorral) |
Méretek: |
~ 19,7 × 18,2 × 18.9 cm |